2016.05.12. 14:30, Yune
Mostanában nem nagyon nyilatkoztam az érettségikről. Pedig sok minden van a fejemben ezzel kapcsolatban. Tegnap volt a biológia, bár én azt már megcsináltam októberben, és holnap pedig megyek kémiából.
Első körben a biológiáról az a véleményem, hogy marhára szerencsés vagyok, amiért októberben írtam azt meg. Megnéztem ezt a mostani feladatlapot, nem olvastam el teljesen az összeset, csak végiglapoztam, de nekem ez a feladatlap nem volt szimpatikus. Van aki szerint könnyű volt, mások szerint nehéz. Rólam tudni kell, hogy én nagyon nem szeretem a növénytant, szóval ez nekem nem lett volna könnyebb. Ergo boldog lehetek, hogy olyat írhattam, amiben az embertan dominált. De egyébként én sose értettem, hogy aki orvosira akar menni, azt miért növénytannal meg állatokkal kell szívatni. Na de ennyit a feladatokról.
Más. Kíváncsiságból beleolvastam pár hozzászolásba, hogy kinek hogy sikerült. Azt a következtetést vontam le, hogy a szabadidejében az összes zseni a név és arc nélküli oldalakon lóg, hogy fennhéjazva kiírják, hogy 80-100 pont lett az írásbelijük. Remélem érzitek az iróniát. :) Az ilyen emberek -valljuk be- idegesítőek. Aki nem biztos magában, azt borzasztóan elbizonytalaníthatja. Szerintem egyébként sem ajánlatos ilyeneket nézegetni. Én is csak azért néztem meg, mert már túl vagyok rajta, és elég jól sikerült, szóval már ilyen szempontból nem érdekel a dolog biológia része.
Az a véleményem -és ezt most nem csak a leendő orvosisoknak mondom-, hogy a legfontosabb, hogy bízz magadban. Nekem anya is mindig ezt mondja. Ha megtettél mindent, ha úgy érzed, hogy magadhoz képest a maximumot adtad, akkor az egyetlen teendőd már csak az, hogy várj az eredményre, és bízz magadban és a szerencsédben. Ne hasonlítgasd magad másokhoz. Ezt borzasztó nehéz leküzdeni, tudom nagyon jól. Ezzel én is nagyon küzdöttem, most már azt hiszem kezdek felülkerekedni ezen. Ha beleadtál mindent és "csak" 60 pont lesz, de bezzeg Pistikének 99 (aki amúgy látens aspergeres), ne az ő pontszámával foglalkozz, hanem a sajátodéval. Neked az a legfontosabb ilyenkor, hogy a szóbelid még jól sikerüljön. Hidd el, ez a legcélravezetőbb. Ha valamit, nagyon akarsz, akkor úgyis összejön. Ha meg nem, annak ellenére, hogy mindent megtettél érte, akkor ne bánd a dolgot. Akkor egy más utat szánt neked az élet.
Én úgy vagyok ezzel, hogy a lelkiismeretem nyugodt lehet, mert mindent átnéztem, és tavalyhoz képest sokkal többet tudok. Meg egyébként a tavalyinál rosszabb semmiképpen sem lehet az új. Engem az a tudat nagyon meg tud nyugtatni, hogy bárhová is vesznek majd fel, mindegyik szak olyan, amit szívesen csinálnék. Nyilván a (fog)orvosi lenne a legjobb, de akkor se omlana össze a világ, ha az utolsó megjelölt helyre, azaz tanárira vennének fel. De egyébként gyógyszerészetire már szinte biztos felvennének, de ez most csak egy zárójeles megjegyzés.
Végezetül még egy gondolat. Én mindig azt mondom, hogy ezek csak számok, nem feltétlen fedik le a valóságot. Ez olyan, mint hogy szóbelin is simán előfordulhat, hogy valaki csak egy témakört tud, azt pont kihúzza, lefelel egy tök jót, és olyan, mintha mindent tudna, közben meg semmit. Na de ettől egy életszerűbb dolgot nézve: tök mindegy, hogy hány ponttal fognak valahova felvenni. Mindegy, hogy csak éppen megütöd a ponthatárt, vagy 20 ponttal több is van, nem ez fogja megmutatni, hogy ott hogy fogsz teljesíteni. Erre én vagyok az élő példa. Általánosban nem tanultam olyan rosszul, de olyanról nem is álmodtam, hogy a város legjobb gimnáziumába menjek tanulni, annak ellenére, hogy az orvosi volt a célom. Aztán valaki azt mondta, hogy ha tényleg komolyan gondolom, akkor meg kéne próbálnom. Ez meg is volt, és nagy meglepetésemre fel is vettek, de abban is biztos vagyok, hogy én lehettem az utolsó, aki bekerült. Ebből most az következne, hogy akkor biztos tök szarul is ment a tanulás, de nem. Az átlagom 4,9 volt, mert van egy célom. És azt sosem szégyelltem, hogy talán utolsónak vettek fel.
Remélem, mindenkit, aki most vizsgázik, tudtam egy kicsit bátorítani. Hajrááá. :D