Lassan egy éve ismerlek. Akkor még közönnyel fogadtalak, mégis az a nap alapjaiban forgatta fel az ezt követő életem. Ki gondolta volna, hogy ez lesz abból az éjszakából?!

Eleinte féltél a valódi énedet megmutatni nekem. Talán féltél, hogy nem tetszene. Aztán valahogy mindez megváltozott. Valami hihetetlenül megfogott benned, a hálójába vett, utána abból pedig nem szabadultam.

Te vagy az, aki akkor is szeretett, amikor tudtad, hogy én másért vagyok oda. Te vagy az, aki észrevette a valódi énemet. Te vagy az, aki a hibáimmal együtt szeret.

Belédszerettem. De úgy igazán. Aztán pedig azon a februári estén nem féltünk egymásnak bevallani ezeket.

Azóta napról napra, és mindennél jobban. Úgy érzem, te vagy az egyetlen, aki igazán megért, és mindenben kiáll mellettem. Velem vagy, ha kiakadok rosszabb napjaimon, s együtt nevetsz velem a szép dolgokon. Bármit elmondhatok neked, és nem kell félnem, hogy tovább adod ezeket.

Nem csak a szerelmem vagy, de a legjobb barátom is.

Szeretem nézni ahogy alszol, vagy ahogy a szél a hajadba kap. Imádom, ahogy iszod a reggeli teádat, meg amikor a szemembe nézel.

Tudom, hogy Te bármikor itt leszel majd nekem. Szeretlek.