Szuper érzés, hogy nem tettetek le rólam! <3 Néztem a statisztikát, és döbbenten láttam, hogy még mindig nagyon sokan látogatjátok az oldalt, annak ellenére, hogy mostanában alig írok. Kezdhetném sorolni, hogy alig van időm, sokat tanulok, blabla, de mint tudjuk, az embernek arra van ideje, amire akarja. Nos, nem titkolom, éppen lenne időm néha pötyögni 1-1 kisebb bejegyzést, de mostanában elég sok más dolgot akartam kipróbálni.

Mostanában rettentő sok minden történt velem. Nagyon sok mindent láttam, hallottam, tapasztaltam. De ami a legfontosabb talán az, hogy azt hiszem sikerült végre megbékélnem a jelenemmel. Ez egy rendkívül felszabadító érzés. Úgy érzem, sok minden a helyére került, és már csak 1-2 puzzle darab hiányzik, hogy teljes legyen a kép, de azokért most kell tennem.
Cseppet sem szégyellem bevallani, de hónapok óta pszichológushoz járok. Talán majd írok erről, de tény, hogy nagy szükségem volt/van rá. Úgy néz ki, hogy már csak április elején megyek majd utoljára. Egy rettentő kedves hölgyhöz "kerültem", akivel minden problémámról tudtam beszélni. Úgy gondolom, a több hónapos közös munkánk, és a sok beszélgetés végül éredményt hozott. Sokkal felszabadultabb vagyok, és jobban odafigyelek arra, hogy ne a gondolataim irányítsanak.

Ez hatalmas nagy erőt ad a mindennapokhoz, meg főleg a kémiára való készülésben, de egyébként azt gondolom, hogy a kórházi melóhoz is elengedhetetlen. Mert hiszen hogy tudnál valakin segíteni, ha te megad sem vagy rendben?! Lehetetlen.
Számomra amúgy a kórház is elég motiváló. Féltem kicsit tőle, de kiderült, hogy felesleges volt. Bevallom, nem mindig kellemes, nem mindig egyszerű, de szép. Ha ezt a szépet meglátja benne az ember, akkor mindent ki lehet bírni. Nem utolsó sorban pedig elég sok érdekes dolgot is láthat itt az ember, ha hajlandó elmerülni a részletekben.

Végezetül pedig, úgy érzem, most élek. Rég voltam ilyen jól. Valójában a legfontosabb dolog, amire rájöttem az, hogy minden csak tőlünk függ, a hozzáállásunktól. Ha hajlandóak vagyunk nem csak a rosszat látni, ha hajlandóak vagyunk másoknak is őszintén jót akarni, akkor valóban minden jobb lesz. Próbálok eszerint élni.

Ezt a díjat Tinkától kaptam, és az a feladatom, hogy válaszoljak 11 kérdésre, továbbá írjak 11 tényt magamról. Köszönöm! :) Feladatom lenne még, hogy adjam tovább a díjat néhány embernek, viszont most nem szeretném továbbítani senkinek. Remélem, nem baj.

1. Mi a legnagyobb hülyeség, amit véghez vittél?

Olyan emberek után futottam, akik után nem kellett volna.

2. Szerinted létezik fiú és lány közt barátság?

Persze, tudom is bizonyítani.

3. Mi van a halál után?

Nekem elég fura elgondolásom van erről. Szerintem ha meghalunk, mindenre megkapjuk a választ, amire az életben nem tudtunk magyarázatot adni. :D De ha nem is ez, akkor tuti, hogy van valami, más különben mi értelme lenne így az egésznek?

4. Egy telefonhívásod van, mielőtt örökre eltűnsz. Kit hívsz és mit mondasz neki?

Anyát, és hogy szeretem.

5. Ha utazhatnál az időben, a jövőbe vagy a múlba mennél? Miért?

A jövőbe, mert kíváncsi vagyok. Lehetne sok minden változtatni a múltban is, de azokkal már nem foglalkozom.

6. Mi volt a jeled az oviban?

Házikó. Ez elég ironikus, mert sokszor költöztünk.

7. Meséld el az első csókod történetét!

Tizedikes voltam, elmentem egy barátnőmmel / évfolyamtársammal bulizni, iszogattunk egy kicsit, aztán találkoztunk pár régi ismerősével, beszélgettünk velük, aztán táncoltunk közülük 2 fiúval, aztán akivel én táncoltam, random adott egy csókot. Hát, kicsit meglepődtem, mert nem így terveztem. :'D

8. Ha a hang a fejedben te vagy, akkor ki az, aki hallgatja?

Magunkat hallgatjuk, legalábbis remélem...:D

9. Ki a kedvenc Disney hercegnőd? Miért?

Csipkerózsika maybe. Annyira sose szerettem ezeket a meséket.

10. Ha egy napig valaki más lehetnél, kinek a bőrébe bújnál?

Régen erre a kérdésre rávágtam volna egy csomó ember nevét, most már nem igazán akarnék más lenni.

11. Milyen szuperképességet választanál magadnak?

Repülnék!! :D Egész nap. Olyan jó képeket lehetne készíteni a magasból...:D

A 11 tény:

1. Február 21-én lett 1 éves a kapcsolatom. :3
2. Olyan 10. osztály elején döntöttem el, hogy fogorvos akarok lenni, előtte inkább a gyógyszerészet tetszett.
3. A bátyám csak féltesóm, és 9 évvel idősebb, mint én.
4. Sokan mondják, hogy kissé agresszív vagyok. Szerintem csak megmondom a véleményemet. 
5. Imádom a gyertyákat.
6. Rendmániás vagyok, és imádok takarítani.
7. Valamiért imádom, ha kidobhatok dolgokat a szemetesbe. Gondolom ezért is pakolok, illetve lomtalanítok annyit. o.O
8. Nem szeretem a halat.
9. Van 2 macskám.
10. Utálom, ha esik az eső.
11. Kedvenc színem a fehér.

Van mostanában egy gondolat a fejemben, amit -mivel többségében szerintem lányok olvassák a blogot- meg akartam osztani, hát ha nem csak én érzek hasonlóan.

Az a véleményem, hogy (főleg) a mostani 13-16 évesek és amikor én voltam ennyi idős (értsd olyan 3-6 éve) kor között túl nagy különbség van. De igazából már a tőlem 1 évvel fiatalabbak és az én korosztályom között is elég nagy különbségeket érzek. Nem akarok prédikálni, mint az öregasszonyok, hogy "bezzeg az én időmben...", de szerintem nekünk még minden sokkal jobb volt. Szerintem ez egyébként egyrészt azért van, mert nem volt elterjedve a Facebook, az Insta, nem sok platform volt még arra, hogy egymást méregessék az emberek. A másik oknak én a politikát jelölném meg, ami ugyebár nagy befolyásolója az emberek életének, de ehhez nem annyira értek, szóval ezzel a továbbiakban nem szeretnék foglalkozni.

Szoktam nézegetni ezeket a lányokat pl. a suliban (nem félreérteni!:D), meg Facebookon, időnként az első gondolatom az szokott lenni, hogy "Ezzel vajon most mit akart elérni?". Provokatívabbnál provokatívabb képek, meg amit mostanában sokat látok: haspólóban suliba járni. Hát én biztos nem mutogatnám a hasamat suliban, még akkor sem, ha a musculus rectus abdominis-em edzettebb lenne. Nem akarok itt nagyon párhuzamokat vonni, de ilyeneket egy olyan általános iskolás osztálytársam csinált, aki utána 17 évesen abbahagyta a szakközepet és tovább állt külföldre kurválkodni.

De egyébként, ha jobban megnézitek a képeket, és túlláttok a Moschino táskákon és a L'Oréal szempillaspirálon (csak hogy a high-end cuccokat emlegessem, mert ezek nagggyon fontosak), akkor érdekes dolgokat figyelhettek meg. Én mindig nézem az ilyen szemét meg a mimikát is. Szokták mondani, hogy a szem a lélek tükre. És tényleg! Aki nem boldog, az mosolyoghat akármilyen szépen, a szeme úgyis elárulja. A mimika is más, ha egy arc csak tettetett.

Sminkeléssel kapcsolatban nagyon sokat nem tudok mondani, az már nálunk is ment általánosban, legfeljebb nem ennyire. Viszont én erre is azt mondom, hogy csak az tesz magára ilyen idősen ennyire sok vakolatot, akinek valamilyen takargatni valója van, például mondjuk a valódi énje. A ruháknál úgyszintén. Sokszor azt látom a képeken, hogy nem is az arca a lényeg, hanem a ruha, vagy a kocsi, vagy a lakás a háttérben. Nos, igen, mostanában valami ilyesmi megy: "Ha nincs pénzed, senki se vagy". Szerintem ez amúgy a szülők versenye is, mármint, hogy ki tud több dolgot megvenni a gyereknek. Inkább megveszik neki azt a ruhát vagy telefont, aztán következő hónapig zsíros kenyeret esznek, de nem baj, hiszen olyan csinos benne. De kérdezem én, mire jó ez?

Nekem néha nagyon kiábrándító, amikor egy-egy csinos, értelmesnek kinéző személy megszólal, és rájövök, hogy valójában semmi nincs a fejében. Nem a másodfokú megoldóképlet hiányára gondolok, hanem az intelligenciára. A külsőjükkel kompenzálnak, mert a fejükben nincs semmi (a lelkükben meg pláne!), de én erre azt mondom, hogy ez csak hús. Illatos, jól festett hús, de egyszer az is megöregszik, akkor meg mi marad?

Még egy dolog, amivel nem kéne szerintem kapkodni: a szex. Ez is olyan, hogy 13-15 évesen nem lehet még normálisan megélni véleményem szerint. Pláne nem kéthavonta mással. Emlékszem, fentebb említett volt osztálytársam újságolta el hatodikban, hogy mi volt előző nap, rá egy hétre meg dobták is, vagy hogy bizony 1-2 alkalommal be is szedett eseményutáni tablettát. Nekem elég félelmetes, hogy 12-13 éves szervezetet ekkora hormonadagokkal bombázzanak. Na, de igazából ez akkor még elég ritka volt, nem is nagyon ismertem más ilyet, aki ennyire korán kezdte az "életet". Most meg ahogy látom, ez koránt sem ritka. De talán ez is valamiféle kompenzáció lehet, mondjuk a szeretet hiányára, vagy a nőiesség érzésére. Viszont nem ettől lesz valakiből nő (illetve férfi) , ezt megsúgom. Erre jobban oda kéne a szülőknek is figyelni, meg elmagyarázni, hogy a meggondolatlanságból sok baj adódhat később.

-mondta apám nekem és anyámnak, miközben megsemmisülve, ám valahogy mégis a revans érzésével ültünk a konyhaasztalnál.

Nos, igen, én pedig még mindig nagyon naiv vagyok, akármennyire is azt gondolom magamról, hogy realistán szemlélem a világot. Történt ugyanis, hogy valaki néhány hónapja egy kurva nagyot hazudott nekem, ami olyannyira hihetőnek tűnt, hogy ezzel nem csak nekem okozott sok fejfájást, hanem bizony még szüleimnek is elég nagy lelkiismeret furdalásuk volt (mint az utólag kiderült). Ha egy picivel kisebbet hazudott volna, sokkal elfogadhatóbb lenne a dolog, de ez jelen helyzetben nem így van, és morálisan nagyon nem oké.

Annyiból megértem a hazugságot, hogy az illető nyilván nem akart szégyenkezni (miután hetykén azt mondta, hogy amit most tanulok, az egy sz-a-r, és emellett nem érhetek majd célba), de azt viszont nem értem, hogy mi célja volt vele. Bár nagyon hasonló, amit tanulni akarunk majd, de valószínűleg úgysem fogjuk keresztezni egymás útját, ergo nincs értelme versengeni. Egyébként sem értem ezt a nagy versenyszellemet manapság, szerintem ez az, ami ennyire élhetetlenné teszi azt, amit egyesek "életnek" neveznek.

Az a "baj", hogy én fair játékos vagyok, nagyon sok másik ember pedig nem az. Néha elgondolkozom azon, hogy talán nekem is egy szemét köcsögnek kéne lenni, és jól átvágni mindenki mást azért, hogy előrébb jussak, de aztán egyrészt mindig eszembe jut, hogy ez nem én lennék, másrészt pedig eszembe jut az is, amit nekem valaki még a ballagáskor a tablóképére írt ("Maradj mindig ilyen!").

Nem tagadom, eme kegyetlen nőszemély hazugsága miatt örlődtem is időnként, mert sok szempontból hasonló helyzetben vagyunk, és feljött bennem a gondolat, hogy talán nem nyomom elég keményen a tanulást, a végén pedig elkönyveltem, hogy biztos szar lapokat osztott most nekem az élet, szüleim pedig azért éreztek bűntudatot, mert elküldtek 1 évre ápolást tanulni, mivel látva az ő példáját biztos én is írhattam volna ilyen jó vizsgát, ha nem lennék így lefoglalva.

Persze előbb-utóbb minden felszínre kerül. Miután kiderült egy elég váratlan dolog a felvételivel kapcsolatban, amiről eddig még egyinkünk sem hallott, és gyorsan utánaszámoltunk a pontjainknak, és kibukott az igazság. Nem mondtam meg neki, hogy rájöttem a dologra, úgy gondoltam, jobb lesz, ha csendben hallgatok, majd az élet úgyis igazságot tesz.

Leszögezném, hogy ezzel nekem nem lett jobb semmi, max annyi, hogy úgy érzem, hogy helyre állhat a lelki békém, és nincs velem semmi baj. Talán kicsit így jobban megtanultam a sorok között olvasni, és kezd bennem egyre inkább beigazolódni az is, hogy nekem tényleg olyan területet kell majd választanom, ahol több férfi dolgozik, mert én egyre inkább azt érzem, hogy képtelen vagyok más lányokkal/nőkkel együttműködni. Jobban mondva nagyon kevés olyan lány van, akikkel ilyenekről objektíven tudok beszélni, mert valahogy mindig versengés lesz belőle, amit sosem én kezdeményezek, mert utálok versenyezni. Fiúk meg valahogy ezt nem bonyolítják túl, náluk nem igazán éreztem ezt eddig...